A smiling logistics manager checking stock in a warehouse

HASZNÁLJA RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATAIT, ÉS MÚLJA FELÜL VERSENYTÁRSAIT A SZÁLLÍTÁS VÉGREHAJTÁSA ÉS A SZÁLLÍTMÁNY TERÉN

SZÁLLÍTÁS VÉGREHAJTÓ SZOFTVER: DIGITALIZÁLJA FOLYAMATÁT

IGÉNYELJEN BEMUTATÓT

ELLÁTÁSI LÁNC LÁTHATÓSÁGA – TARTSA IRÁNYÍTÁSA ALATT LOGISZTIKAI VÉGREHAJTÁS FOLYAMATÁT

Szállítással foglalkozni annyit jelent, mint azonosulni a változással és az előre nem láthatóval, számítani a váratlanra. A késedelmek és események elkerülhetetlenek, a földrengéstől a bankcsődön át egészen a hajók kikötőben történő ütközéséig bármi előfordulhat.

A logisztikai műveletekért felelős vezetőjének rendelkezésére állnak a megfelelő eszközök a gyors és hatékony beavatkozáshoz? Az Alpega szállítás végrehajtó szoftver programcsomagja az összes rendelés vonatkozásában automatizálja a kommunikációt szállító partnereiből álló hálózatán belül. Így teljes nyugalommal támaszkodhat a légi, közúti, vasúti, vagy tengeri szállításban résztvevő partnerei számára kiküldött információkra és anyagokra.

ÜGYFELEINK

A legsikeresebb vállalatok képesek alkalmazkodni a gyorsan változó piaci feltételekhez. Megragadják a bemutatkozásukra alkalmas lehetőségeket, és minden egy lépéssel a versenytársaik előtt járnak. Ez azért van, mert ők adatokra alapoznak. A múltbéli adatok összegyűjtése, elemzése, lépéseik ezekre alapozása, piaci áraik viszonyítási alapként beállítása és az árajánlat kérési folyamat digitalizálása révén a vállalatok képesek igazi érték teremtésére és befejezni az Excellel folytatott időpocsékolást.

SZÁLLÍTÁS VÉGREHAJTÓ SZOFTVER ÉS ÁTLÁTHATÓSÁG

A piacvezető vállalatok átláthatóságra törekszenek logisztikai folyamataik terén. Ez a láthatóság teszi lehetővé számukra az előre történő tervezést és a kisebb eltérések kezelését, mielőtt problémává súlyosbodnának. Ez viszi előre a folyamatok optimalizálásának és szabványosításának folyamatait is, amelyek cserébe csökkentik az üzemi költségeket.

Az Alpega végrehajtó szoftvere segítségével tartsa ellenőrzése alatt szállítási ökoszisztémáját:

  • Rangsorolt megbízás: Előnyben részesített szállítmányozó besorolás a megrendelés visszautasítása vagy lejárata alapján
  • Kapacitások kezelése: Megrendelések korrekt kiosztása előre meghatározott százalék vagy szerződés szerinti mennyiség alapján
  • Szállítási utasítások: Egyszerűen kerülnek átadásra az összetett szállítmányra vonatkozó utasítások a közúti, vasúti, légi, tengeri szállításra vonatkozóan
  • Optimalizálja a kölcsönös és többféle üzemmódú szállítmányokat
  • Szabványos munkafolyamatok: Az üzleti egységeknél és helyszíneken zajló folyamatok összehangolása
  • Események kezelése: Proaktív kommunikáció testreszabott riasztások segítségével, amelyek kivételeken alapulnak
  • Valósidejű hely nyomkövetés: Pontos adatok a szállítmány vagy a kamion állapotáról a fedélzeti információtechnológiai eszközök révén 600-nál több telematikai rendszerrel és számláló egységgel állunk kapcsolatban
  • Teljesítményről készített jelentés: Azonnali hozzáférés a legfontosabb teljesítménymutatókhoz

JÖVŐBEMUTATÓ SZÁLLÍTÁS KIDOLGOZÁSA – AUTOMATIZÁLÁS ÉS GYORSASÁG A SZÁLLÍTMÁNYOK KIVITELEZÉSÉNÉL

Annak biztosítása érdekében, hogy szállítása végrehajtása a lehető legjobban megfeleljen az ún. lean szemléletnek, az Alpega szállítás végrehajtó szoftvere kiküszöböli az alacsony értékhozzáadást jelentő feladatokat. Az automatizált, dinamikus szállítmányozó kiválasztás gyorsan elvégzi az értékelést egy sor döntési kritériumnak megfelelően, és mindig a megfelelő szállítmányozónak adja a megrendelést.

Az Alpega TMS megoldásai kezelik és központosítják a partnerek bevonásával zajló szállítási folyamatokat. Az összes szükséges dokumentációt közvetlenül a szállítás megrendelőlapjára töltik fel. A jogi dokumentumoktól kezdve a csomaglistákon át egészen a tanúsítványokig és a rakomány rögzítését ábrázoló képekig – mindent, amire a szállításban részt vevő partnernek szüksége lehet – teljesen látható és ellenőrizhető módon.

Ha esemény következik be, akkor az Alpega lehetővé teszi a gyors, hatásos kommunikációt teljes szállítási hálózata egészében. Műveletekért felelős vezetője kizárólag szükség esetén kerül bevonásra testreszabott riasztások segítségével.

Ez a koordinált, stratégiai megközelítés a gyors tőkemegtérülés (ROI) és a következők kombinációja:

  • Teljes láthatóság ellátási lánca egészében
  • Optimalizált szállítás kiosztás
  • Csökkentett általános költség és több stratégiai tervezésre fordítható idő
  • Megrendelésenként a feldolgozási idő 80%-át meghaladó idő megtakarítás

IGÉNYELJEN BEMUTATÓT

 

FOLYAMATUNK

A ALPEGA LEHETŐVÉ TESZI A FOLYAMATOS TANULÁST

TUDJON MEG TÖBBET SZÁLLÍTÁS VÉGREHAJTÓ SZOFTVER PROGRAMCSOMAGUNKRÓL

Lépjen kapcsolatba velünk

Szakembereink segítenek Önnek az Ön üzletének a portfoliónk szerinti legjobb termék kiválasztásában.

Az Ön személyes adatai az Alpega szabályzata szerint fogjuk kezelni. Ezen adatlap kitöltésével igazolja, hogy elolvasta és megértette a feltételeket.

Kérjük, engedélyezze a JavaScriptet a reCAPTCHA kihívás eléréséhez.

Hogyan lehet aktiválni a JavaScriptet?

Alpega News

FREE ACCESS TO THE EUROPEAN FREIGHT EXCHANGE TO ENSURE ESSENTIAL GOODS…

FREE ACCESS TO THE EUROPEAN FREIGHT EXCHANGE TO ENSURE ESSENTIAL GOODS ARRIVE TO THEIR DESTINATION

Több

ALPEGA GROUP

ALPEGA TMS SHOWS IMPRESSIVE TRIPLE-DIGIT GROWTH IN EXPANDING SME…

Scalable transportation software sees 100% growth in new recurring revenue for 2019

Több

ALPEGA GROUP
[Translate to Hungary:]

TELEROUTE, PART OF THE ALPEGA GROUP, LAUNCHES NEW PAYMENT GUARANTEE…

Teleroute has partnered with Coface, a worldwide leader in credit insurance, to offer a solution that allows carriers to ensure payment.

Több

ALPEGA GROUP

Rapid ROI, Scalability and Sustainability in Transportation

Why implementing a TMS will cause a step change for your business

Több

ALPEGA GROUP

Discrete manufacturing businesses see huge potential in ‘IIoT’

A look at the opportunities being uncovered in an increasingly connected manufacturing process 

Több

ALPEGA GROUP

The integration of Teleroute and Wtransnet provides its customers with…

In August 2018, Wtransnet became part of the Alpega Group's portfolio of services, along with Teleroute and 123Cargo.

Több

ALPEGA GROUP

inet TMS is SOC 2-compliant

As a cloud TMS provider, the highest level of information security is always a top priority. The fact that our customers can rely on this is…

Több

ALPEGA GROUP

The main logistics operators in Europe are confirming their presence…

At WConnecta, the main logistics operators will get the chance to find trustworthy transport providers through the activities around which the work…

Több

ALPEGA GROUP

How digitalization is shaping transportation in the paper and packing…

A look at how leading companies are tackling transportation challenges in the paper and packaging sector

Több

ALPEGA GROUP
[Translate to Hungary:]

Seven top blog posts from 2019

A look at how leading companies are tackling transportation challenges in the paper and packaging sector

Több

ALPEGA GROUP

Master the rocky times of automotive

Invest wisely today, benefit tomorrow. Join the Automotive Acceleration Webinar on October 15 to experience the real journey of a global first tier to…

Több

ALPEGA GROUP

Digital Transport Logistics event round-up

The German Logistics Association (BVL) and ALPEGA partnered for an event focused on identifying and seizing the opportunities and potential of…

Több

ALPEGA GROUP

Agricultural transportation management – what does best practice look…

Aberdeen’s latest whitepaper examines how leading agricultural companies are digitalizing the transportation process – we give you a sneak peek

Több

ALPEGA GROUP

Supermarkets and grocery stores – A complex proposition for the…

If you work in retail transportation – hats off to you. It’s one of the most demanding industries out there

Több

ALPEGA GROUP

B2C vs B2B transportation in retail - Lessons from both sides

We all know B2C retail is going through a turbulent time, but what does that mean for shippers?

Több

ALPEGA GROUP

Release 19.2 - many improvements and a webinar

We are excited to present our latest release, packed with innovations in inet’s solutions and introducing a series of customer-centric webinars…

Több

ALPEGA GROUP

Slotting in – Don't underestimate the importance of slot booking

Slot booking is a sometimes overlooked but pivotal link in the transportation chain.

Több

ALPEGA GROUP

Todd DeLaughter named by Castik Capital as new group CEO to drive…

Todd DeLaughter is appointed as the new Alpega group CEO, effective 1 June 2019. The incumbent CEOs Oswald Werle (inet) and Fabrice Maquignon (TS)…

Több

ALPEGA GROUP

Visibility and compliance – The agricultural industry’s transport…

We examine the key transportation challenges facing shippers in the agricultural sector

Több

ALPEGA GROUP

Our product team explains how Slot Booking is getting Smarter

Ashton Goonting, product manager at Alpega explains how Transwide took its slot booking software to the next level

Több

ALPEGA GROUP

What market trends are carriers most excited about? Transwide survey…

An insight into what carriers are thinking

Több

ALPEGA GROUP

3 featured strengths of inet's TMS in Gartner's MQ

For eight years in a row, Gartner listed inet in its Magic Quadrant for Transportation Management Systems – an annual comparison of the best TMS…

Több

ALPEGA GROUP